Fethullah Gülen: Erős, de visszahúzódó török pap

Fethullah Gülent Törökország második legerősebb emberének nevezik. Jelenleg önként vállalt száműzetésben él az USA-ban.

Gülen az 1990-es években érkezett meg Amerikába, jelenleg 74 éves, de idáig nem adott egyetlen televíziós interjút sem. Közte és a média közötti kommunikáció szinte kizárólag emailben zajlott. De most, a BBC kizárólagos hozzáférést kapott a muzulmán paptól egy interjúhoz Pennszilvániában.

Az interjúban Gülen úr tagadta azt, hogy az ő befolyása eredményeképpen vizsgálatokat kezdeményeztek volna a korrupciós botrány kapcsán Erdogan és az Igazság és Fejlődés Pártja ellen.

Az interjú során jelen volt Mr. Gülen személyes orvosa is, aki Gülen segítségére sietett, mikor megbotlott egy szőnyegben. Mikor Mr Gülen felállt, imbolygott, látható volt, hogy egészségi állapota már nem tökéletes.

A korábbi törökországi amerikai nagykövet James Jeffrey azt mondta Fethullah Gülenről, hogy Törökország második legerősebb embere - egy iszlám pap, aki egy mozgalom tetején ül, talán több millió követője van, talán milliárd is, és akinek a jelenléte megvalósította iskolák létrehozását a világ mintegy 150 országában.

De Mr. Gülen saját fizikai képességei úgy tűnik, hogy egyre inkább gyengülnek, egy sor krónikus betegsége van, és még nem heverte ki felső légúti megbetegedését sem, nem sok hiányzott ahhoz, hogy ez az interjú se jöjjön létre, romló egészségügyi állapota miatt.

Gülen és Erdogan közötti feszültségek rendkívül felerősödtek az utóbbi időben. Erdogan párhuzamos állam kiépítésével és a terrorizmus támogatásával vádolja Gülent. Nem világos teljesen, hogy Gülen végül miért járult hozzá ahhoz, hogy a BBC, hogy találkozzon vele a kiterjedt privát birtokán Pennszilvániában. (Mr Gülen azt követően érkezett az Egyesült Államokba, miután megvádolták államellenes bűncselekéményekkel- habár bírósági tárgyalásokat követően ezek alól felmentették).Az interjú nem tette szándékait teljesen világossá, azonban tanácsadók szerint a cél az volt, hogy tisztázzon néhány tévedést.

Mr Gulen nem egy hatalmas complexumban él, mint ahogy, hogy gyakran ábrázolták őt különböző fényképeken, hanem egy kisebb épületben lakik. Az interjút készítők megtekintették irodáját, és pici hálószobáját, amely egyszemélyes ággyal van berendezve. Szobája egyszerűen volt berendezve, Korán az párnája közelében. Akár a politikai megfontolásból, akár az orvosi kimerültség okán, de úgy tűnt, hogy nem lelkesedik azért ,hogy a közte a miniszterelnök között lévő viszályról beszéljen. Azt mondta: "Én továbbra is személy szerint hallgatok, nem fogok visszatérni tetteikért."

A Hizmet állítólagos közvetlen részvételével kapcsolatosan a korrupciós vizsgálatban Gülen azt mondta, hogy az ebben résztvevők, közreműködők egyáltalán nem kapcsolódik a Hizmet-mozgalomhoz, vagy hozzá. Továbbá Gülen hozzáfűzte, hogy a korrupciós botrányban érintett bírók és ügyészekkel semmilyen kapcsolata nincsen.

Abdullah Öcalan azt mondta, hogy Mr. Gulen nyugtalan volt azzal kapcsolatban, amit a kurd nép csinál.

Az interjú során megkérdezték Gülent, hogy ha visszatérne Törökországba a választásokra, akkor kire szavazna? Erre a kérdésre azonban Gülen nem kívánt válaszolni. Gülen azt mondta ezzel kapcsolatban ,hogy "Ha én bármit is mondanék az embereknek, akkor azt mondanám, hogy az arra kell szavazzanak, aki tiszteletben tartja a demokrácit, a jogállamiságot, aki jól kijön az emberekkel. Mindenki nagyon világosan látja, mi folyik itt. "

Pin It
  • Készítés ideje: